Lovagi Lakoma és Borász Bál 2007

Hangulatalapozó műsor.

Szintén hagyomány hogy műsorunk megszervezését Laza Istvánra bizzuk. Munkájának eredményeképpen egy nagyszerű műsor tanui lehettünk. A talpalá valót a Regősök zenekar biztosította.
Táncos vendégeink Kismarosról érkeztek, a Marus Hagyományőrző Táncegyüttes hangulatos és színvonalas műsorral kápráztatta el a nagyérdemű közönséget.
A Monori Strázsák magával ragadó műsorát két részben láthattuk, a galéria képei magukért beszélnek.

Köszönjük, szép volt!

Rendezvényünk célja egyrészt az volt, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítsunk a helyi és környékbeli Éttermeknek, Borászainknak, másrészt, hogy bemutathassuk a bor és a gasztronómia kapcsolatát. Ebben szakavatott segítségre leltünk. Vendégeink között üdvözölhettük a Első Magyar Fehér Asztal Lovagrend tagjait, a Borigo magazin főszerkesztőjét.

Klikk ide és letölthető a film!

« vissza