Lovagi Lakoma és Borász Bál 2012

Egy év kihagyás után borrendünk ismételten megrendezte a Lovagi Lakoma és Borász Bált. A hagyományoktól eltérően idén a Vigadó Étterem adott helyt rendezvényünknek, de nem csak a helyet biztosította hanem a csodálatos menü megalkotásában és elkészítésében is jeleskedett.

Egy év kihagyás után borrendünk ismételten megrendezte a Lovagi Lakoma és Borász Bált. A hagyományoktól eltérően idén a Vigadó Étterem adott helyt rendezvényünknek, de nem csak a helyet biztosította hanem a csodálatos menü megalkotásában és elkészítésében is jeleskedett. Ahogy az eddig is volt az ételekhez kínált borokat a borrend tagjai biztosították. Így a rendezvény után elmondhatjuk, hogy a párosítás sikeres volt, a bálozó közönség az ételek és italok csodálatos harmóniáját ismerhették meg. Köszönjük a Vigadó Étteremnek a harmonikus ételeket, tagjainknak pedig a felajánlott zamatos és illatos borokat.
Köszönjük vendégeinknek, hogy elfogadták invitálásunkat, ezzel lehetővé tették, hogy bemutathassuk borainkat és egyben kellemes estét tölthessünk együtt. Köszönjük a borkínáló Benedek Elek Cserkészcsapat tagjainak a kedves és szakszerű borkínálást.

Menü, borlap és támogatóink >>, Rendezvényünk képei >>

« vissza