Strázsahegyi Tekerő Amatőr Terep Kerékpárverseny 2016

Nagy örömünkre 2016-ban már 11. alkalommal került megrendezésre  a Strázsahegyi Tekerő Amatőr Terep Kerékpárverseny a Monori Pincefaluban. Mondhatjuk, hogy máig ez az egyetlen olyan terep kerékpárverseny az országban amelyet egy pincefaluban rendeznek meg. Ma már történelem, hogy 2004 - 2005 telén - pontos dátumot már nehéz lenne kideríteni - Bodor János pincéjében a Monor Környéki Strázsa Borrend vendége volt Volcz Zolán, aki a GIANT - Gyömrő Kerékpáros Klub keretében fő szervezője volt a gyömrői terep és országúti kerékpár versenyeknek. 
Itt született a gondolat, hogy pincefalunk életének élénkítése céljából mi is rendezzünk  terep kerékpárversenyt a pincefaluban. A borrend és ami szakmailag igen fontos volt a GIANT - Gyömrő Kerékpáros Klub is mellé állt a kezdeményezésnek. A következő feladat az volt, hogy hol lesz az a felület ahol a versenyt meg tudjuk hirdetni az eredményeket fel tudjuk tenni, már nem először -a borrend honlapja volt az első - lokálpatrióta monoriként a netpeople.hucsapata ismét mellénk állt és díjmentesen elkészítette a verseny honlapját ( www.strazsahegyitekero.hu ), amely még ma is látogatható. A mai napig használt logót Fábry Péter grafikus művész készítette, aki ma a "vannak vidékek legbelül" fotópályázatunk zsűritagja. 
Az első verseny starthelye a Szt. Orbán tér fölött, a kereszteződésnél lévő Locsodi út volt. Meg kell még említenünk Budai Sándor, Volcz Zoltán és Volcz Zoltánné Marika nevét, akik nem csak szakmai és szervezői tudásukkal álltak mellénk, hanem több éven át személyesen segítették a verseny sikeres lebonyolítását. Mint minden versenynek, így a Tekerőnek is érzékeny pontja a verseny kiértékelése, ebben éveken keresztül Kovács Péter ( netpeople.hu fejlesztési igazgatója ) volt segítségünkre. Róla még el kell mondanunk, hogy a mai napig Ő vezeti a borrendünk által szervezett Városi és Térségi Borverseny kiértékelését.
Mára a Strázsahegyi Tekerő Amatőr Terep Kerékpárverseny egy kicsit átalakult, nagyobb hangsúlyt kap a fiatal korosztály, amely viszont a mozgásra nevelésben igen nagy jelentőséggel bír. A Monoron épült kerékpárutak mellett talán ez a verseny is hozzájárult, hogy megkaphattuk a Kerékpárosbarát Település megtisztelő címet.
Ha egy kicsit még nosztalgiázunk, akkor jó lenne ha megújulhatna a verseny honlapja, valamint említést tehetünk arról is, hogy 2007 - ben amikor a verseny színhelye át lett téve a téglagyári pincék oldalára a Bacchus térre, a verseny mellé társult szintén a borrend szervezésében a I. Strázsahegyi Amatőr Sütő Főző Fesztivál amely hangulatos kiegészítése volt a versenynek, ezért érdemes az az előző soron megadott linkre ellátogatni, itt egy kis film ízelítőül. Ez a fesztivál mára már nem létezik, de jó lenne ha megújult formában újra indulhatna, hiszen ez is hangulatos színfoltja.volt a pincefalunak!
« vissza