Tegyünk közösen a Strázsa-hegy tisztaságáért!

A Monori Borút Egyesület és a Monor környéki Strázsa Borrend 2009. március 21-én szombaton délelőtt 9 órakor az Orbán téren várja a lakosságot, a civil szervezetek tagjait és mindazokat, akik tenni akarnak a Strázsahegy tisztaságáért. Az összehangolt szemétszedés és takarítás célja, hogy a borászati tanösvény és a turistaút avató ünnepségére annak környéke tiszta és rendezett legyen. A környezetrendezés főként a Strázsahegy frekventált területeit érinti majd. Várhatóan megtisztul a szeméttől a Kilátó, és az Orbán tér környéke, az összefüggő pincesorok területe, illetve az azokat összekötő útszakaszok. A szemetet kijelölt helyekre kell majd összegyűjteni, ahonnan elszállítják. A munka végeztével ízletes strázsahegyi ebéd várja a résztvevőket. A szervezők tervei szerint a szemétszedési akciót minden évben legalább egyszer megismétlik. Kesztyűt mindenki hozzon magával, illetve olyan szerszámot, ami a munkában hasznos lehet pl. gereblye vagy kasza. Kérjük az önkénteseket, hogy részvételi szándékukat előre jelezzék az alábbi telefonszámon (06-20-200-2882) vagy e-mail címen (andrea.kaltenecker@gmail.com), mert az ebéd elkészítéséhez tudnunk kell a létszámot.
A sikerhez az Önök segítségére van szükség, ezért kérünk mindenkit, hogy jöjjön el március 21-én, és vegyen részt strázsahegyi takarító akciónkon!

KA

Nyomtatható cikk >>
« vissza