Turistaút és a Tanösvényhez összekapcsolódása

Örömmel adjuk hírül, hogy a Strázsahegy a korábban közölt terveknek megfelelően bekapcsolódott az országos turistaút-hálózatba. Az újonnan létesült megközelítőleg 13 km-es útszakasz a Péteri-tó mellett elhaladó pest megyei piros jelzéstől indul, és egészen a Felsőfarkasdnál található zöld jelzésig vezeti a kirándulókat.
A tervezett útvonalat többször bejárták a szervezők, és kisebb módosításokat követően 2009. április 19-én került sor a turistajelek felfestésére. A résztvevők délelőtt 9 órakor találkoztak a Szent Orbán téren, ahol a Pest megyei Természetbarát Szövetség, illetve a Richter Gedeon Természetjáró Egyesület tagjai tartottak rövid ismertetést a jelek festéséről.
Ezután kisebb csoportokra oszlott a több mint 20 főnyi lelkes társaság és nekivágtak a piros keresztek festésének. Elsőként az „alapozók” indultak, előkészítették a helyszínt, gallyaztak, kérgezték a fákat és gyomláltak. A környezet rendezése után felrajzolták a jelalapokat. A csapatot a fehér jelfestők követték, majd végezetül a piros kereszteket festők fejezték be a turistajeleket. Az első festékréteg megszáradásához több mint egy órára volt szükség. Az üres idő azonban nem telt céltalanul. A piros keresztes csapat a Mendei úti elhagyatott pinceüregek környezetét tette rendbe. A bozótírtás nemcsak esztétikai célokat szolgál, hiszen itt, a pinceüregeknél lesz a borászati tanösvény egyik állomása is , így a rendrakás mindenképp szükséges volt.
A munka kisebb pihenők beiktatásával délután 6 óra körül ért véget. A munkában megfáradt, ám még mindig vidám csapatot a KétSzabó borpincében várta ízletes kakasgulyás. A házigazdák a résztvevők szomjúságát jóféle borokkal enyhítették, mellyel megalapozták az este jó hangulatát.
Reméljük az új turistaút minél több helyi és környékbeli lakost csábít hangulatos sétára a pincefaluba és a környező települések kijelölt útjaira.
Köszönet jár az önkénteseknek, akik a napjukat e nemes cél megvalósításával töltötték, a Piac téri Borkuckó tulajdonosának, Kovács Róbertnek, aki többek között a festékeket biztosította számunkra, a Homoksori festékbolt tulajdonosának, Vitéz Lászlónak, aki ecsetekkel látta el a csapatot, és végül, de nem utolsósorban Szabó István Gyuláéknak, akik vendégül látták a résztvevőket.
Kaltenecker Andrea

A kijelölés képei >>
A festés képei >>

Turistaút térképének letöltése >>
Útbaesik Tetepusztán >>
« vissza