A magyar szőlő-bor ágazat stratégiája


A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Földművelésügyi Minisztériummal kötött Együttműködési megállapodásnak megfelelően, elkészítette a teljes magyar szőlő-bor ágazatot átfogó stratégiát, melynek első, nem végleges, egyeztetésre szánt változatát széleskörű szakmai vitára bocsájtja.

Megalkotását több körös egyeztetés sorozat előzte meg a termékpálya (szaporítóanyag termelőktől a borkereskedőkig) szereplőivel. Ez utóbbi célja az volt, hogy minél több, az ágazat működését meghatározó szereplő szempontjai és elképzelései jelenjenek meg a dokumentumban.

Az ágazati stratégia egyik elméleti kiinduló pontját jelentette a szőlő-bor ágazat jelenlegi gazdasági helyzetének felmérése, mely alapvetéseket jelen levelünk mellékleteként szintén megküldünk.

A feladat összefogására és szakmailag megfelelő szintű elvégzésére munkacsoport állt fel. A munkacsoport a szőlő-bor ágazat szereplőinek (szőlő,- és bortermelők, borvidéki küldöttek, az ágazatban működő, és az ágazatra hatással bíró szervezetek), ill. az ágazattal közvetve, vagy közvetlenül együttműködő szervezeteinek bevonásával széleskörű eszmecserét folytatott, összegyűjtötte, mintegy becsatornázta a szereplők témával kapcsolatos elképzeléseit és javaslatait.

Az ország 6 pontján, Keszthelyen, Egerben, Tokajban, Pécsett, Soltvadkerten, Pannonhalmán, ún. régiós workshopokat tartottunk, ahol a borvidéki küldöttek, fontos termelők és további véleményformáló személyek mondták el, hogyan látják a magyar szőlő-bor ágazat jövőjét, melyek lennének legfőbb javaslataik a stratégiai irányok kapcsán. Beazonosításra kerültek továbbá azok, az ágazat szempontjából kiemelt szereplők is, akikkel interjúk és kiscsoportos formában vitattuk meg a témát (Földművelésügyi Minisztérium, kereskedők, a Szakmaközi Bizottság keretében összehívott társszervezetek – Magyar Marketing Szövetség, Junibor, MSZBSZ, Hangya Szövetkezetek Együttműködése, Vindependent, MSZSZT, NAK, Magyar Szőlőszaporítóanyag Termesztők Szövetsége), emellett a munkacsoport áttekintette és felhasználta az előző években, időszakokban, különböző szakmai szervezetek és ágazati szereplők által készített, ágazati stratégiának szánt anyagokat is.

A stratégia megalkotásának fő célja és egyben fő feladata is egy jövőkép felmutatása, illetve egy út kijelölése a szőlészet-borászat szereplőinek, hogy fenntartható, jövedelmező és vonzó ágazattá válhasson a jövő generációi számára.

A jelenleg véleményezésre megnyitott stratégiában a szakmai szervezet 13 cselekvési területet határozott meg a piacképes, fenntartható magyar szőlő- és bortermelés elérése érdekében.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsaa nyílt párbeszéd jegyében bocsájtja széleskörű vitára a stratégia első, nem végeleges változatát, mellyel kapcsolatban az ágazatban dolgozó szereplők véleményét várja, s amely vélemények és javaslatok alapján a stratégiát véglegesíti.

Kérjük ezért Önöket, hogy a stratégiával kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a strategia@hnt.hu e-mail címre várjuk 2016. szeptember 1-ig.

 

A szakma jövője érdekében megformált észrevételeiket és javaslataikat, valamint együttműködésüket előre is köszönjük!



A magyarországi szőlő-bor ágazat stratégiája >>


Magyarország szőlészetének és borászatának helyzete >>



Légli Ottó

a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának

elnöke

« vissza