A Monori Tavaszi Fesztivál keretében

Strázsahegyi Kavaró Sütő-Főző Fesztivál I. Amatőr Fogathajtó Verseny Monor

A Monori Tavaszi Fesztivál keretében a Monori Pincefalu mindkét oldalán sikeres rendezvények résztvevői lehettünk. Ebben az évben először a Monori Nagycsaládosok Egyesülete volt a fő szervezője a Strázsahegyi Tekerő Amatőr Terep Kerékpárversenynek amely most is az amatőr versenyekre jellemző, a lelkes versenyzőknek köszönhetően jó hangulatban és sikeresen lebonyolódott.
Borrendünk hagyományosan ebben az évben is megrendezte a Strázsahegyi Kavaró Sütő-Főző Fesztivált, amelyhez új rendezvényként, hagyományteremtő szándékkal kapcsolódott az I. Monori Amatőr Fogathajtó Verseny. Elsősorban Tóthné Fiel Marianna és Tóth László szervező és áldozatos munkájának köszönhetően mindkét rendezvényünk sikeres volt, családok és baráti társaságok csodálták az fogatok versenyét, főztek, sétáltak a pincefalu utcáin, kóstolták az ott készült ételeket.
Az eredményhirdetéseket követően mindazok akik újabb helyszínen kívánták folytatni a napot, átsétáltak vagy átutaztak a pincefalu másik központi terére a Szent Orbán térre. Ott a Monori Gazdakör által szervezett Orbán-napi Vigazság műsorát tekinthette meg a nagyérdemű, közben Pogácsás Tibor polgármester a borrend diszsorfala előtt átadta Lukácsy György borrendi társunknak a Monor Város Bora díjat. Mindeközben a pincefalu sorai között a helyi és a vendégborászok részvételével kezdetét vette a III. Monori Pincék Fesztiválja.

Rendezvényeink képekben-1 >>
Rendezvényeink képekben-1 >>
Képek a Facebook-on >>
Rólunk írták >>
A Kiállító és képei (Facebook) >>
Fesztivál után >>

« vissza