Bogár Imrét is felidézi a Monori CsámBORgó
Amikor a KultPincében a csapatépítő játék – amit „Monori Csámborgó” néven szeretnénk egyre ismertebbé és népszerűbbé tenni, hiszen olyan jól kitaláltuk az elixírkeresés izgalmait – résztvevői kalandjaik közben betyárokkal is összefutnak, nyilván nem gondolnak arra, hogy innen nem is túl messze, és nem is olyan régen, valóságos betyárok tartották rettegésben a tanyák népét.
A pótharaszt-pusztai sétaerdők közepén lévő tisztáson álló, százéves erdészházban rendezett kiállításon dokumentumokat is böngészhet a látogató ezekről a hajdani időkről. Mi most épp csak egy pillantást vetünk rájuk, hogy játék közben is felidézhető legyen a közelben is portyázó, az ország egyik leghíresebb lovas betyárjaként számon tartott Bogár Imre, és bandája.
Bogár Imre húsz évesen állt a bitó alá a vesztőhelyen, az Üllői út és a Gyái puszta közötti dombon. Nagy esemény volt a „szép külsejű, arányos arcú fiatal betyár” akasztása, akit Kornberger Mihály megyei hóhér „ nagy néptömeg előtt, kötél által kellő ügyességgel az élők sorából kivégezte.”
Szinte nyomban népballada is született róla, ami még hosszú évtizedekig terjedt, a határokon is túl Pedig olyan szépen ki volt az színezve, hogy mire a Tiszán túlra is eljutott, már a fele sem volt igaz.
« vissza
Pótharasztpuszta még Nagykőrös város kezelésében volt, amikor a jobbágyfelszabadítással földhöz nem jutott parasztok, főképpen a puszták szabad pásztornépe, elveszítette a munkáját. Az addig közösben használt legelőket felosztották, felszántották, Pótharaszton pedig Balla Károly hatalmas erdősítésbe kezdett. Kóborlásra, lopásra kényszerültek a pásztorok, bandákba verődve betyárságra adták a fejüket.
Bogár Imrének az apja is számadógulyás volt, Imre mellette lett bojtár Bugacon. Szent Mihály napján, 1861 őszén az öreg Bogár behajtotta a pusztáról a gulyát, nem volt tovább kereset. Alföldi lovasbetyárokká váltak.
Pénzt, ékszert, csődört, fegyvert raboltak, boltosoknál, kocsmárosoknál, birtokosoknál, tanyás gazdáknál, mikor hogy.
Üldözésük szakadatlanul folyt – írja helytörténeti munkájának a betyárvilágról szóló fejezetében dr. Bába József – ennélfogva a bandák egyre fogytak. A Dönti nevű betyárt, mert kapzsi volt, maguk dobták kútba a csengelei pusztán. Az öreg Bogárt Szentászlón a Szabó István tanyáján az ablakon keresztül lőtték fejbe. Az új vezér, aki a helyére állt, rágyújtotta ugyan a tanyát a bent lévőkre de a hurokban maradva agyonlőtte magát. Zsibrita menekülés közben a lovával vadkörtefának ütközött, elfogták, kivégezték.
A Bogár fiúkra Gut Péter pusztai tanyáján, pihenés közben rontottak rá a csendőrök. Imrét három pandúr fogta el, Jakab a cselédek figyelmeztetésre megszökött.
Bogár Imrének az apja is számadógulyás volt, Imre mellette lett bojtár Bugacon. Szent Mihály napján, 1861 őszén az öreg Bogár behajtotta a pusztáról a gulyát, nem volt tovább kereset. Alföldi lovasbetyárokká váltak.
Pénzt, ékszert, csődört, fegyvert raboltak, boltosoknál, kocsmárosoknál, birtokosoknál, tanyás gazdáknál, mikor hogy.
Üldözésük szakadatlanul folyt – írja helytörténeti munkájának a betyárvilágról szóló fejezetében dr. Bába József – ennélfogva a bandák egyre fogytak. A Dönti nevű betyárt, mert kapzsi volt, maguk dobták kútba a csengelei pusztán. Az öreg Bogárt Szentászlón a Szabó István tanyáján az ablakon keresztül lőtték fejbe. Az új vezér, aki a helyére állt, rágyújtotta ugyan a tanyát a bent lévőkre de a hurokban maradva agyonlőtte magát. Zsibrita menekülés közben a lovával vadkörtefának ütközött, elfogták, kivégezték.
A Bogár fiúkra Gut Péter pusztai tanyáján, pihenés közben rontottak rá a csendőrök. Imrét három pandúr fogta el, Jakab a cselédek figyelmeztetésre megszökött.
Bogár Imre húsz évesen állt a bitó alá a vesztőhelyen, az Üllői út és a Gyái puszta közötti dombon. Nagy esemény volt a „szép külsejű, arányos arcú fiatal betyár” akasztása, akit Kornberger Mihály megyei hóhér „ nagy néptömeg előtt, kötél által kellő ügyességgel az élők sorából kivégezte.”
Szinte nyomban népballada is született róla, ami még hosszú évtizedekig terjedt, a határokon is túl Pedig olyan szépen ki volt az színezve, hogy mire a Tiszán túlra is eljutott, már a fele sem volt igaz.
