Borrendünk nagytanács tagjainak és Monori Borút Egyesület elnökségének közös ülése
A Monori Borút Egyesület szervezésében Czeglédi György pincéjében ülésezett a két szervezet vezetősége, abból a célból, hogy megerősítsék együttműködésüket és egyeztessék a 2010-es év rendezvényeit, azokon való együttműködést.
A két vezetőség tagjai között egyetértés alakult ki, hogy a borrend társrendezőként részt vesz a Borút Egyesület által szervezett, 2010 május 22-én megrendezésre kerülő pincefesztiválon, úgy. hogy az Orbán-napi Vigadalom Borrendi programja is hagyományosan tovább megy.
A Borút Egyesület szervezetileg támogatja és társrendezőként részt vesz a Strázsahegyi Kavaró Sütő-Főző Fesztiválon, elősegíti, hogy a téglagyári pincék területén a pincehegy másik oldaláról is jöjjenek át borászok sütni-főzni és természetesen boraikat kínálni.
A Monor Borút Egyesület vezetősége két hagyományindító rendezvényről határozott. Nyárzáró és szüretindító fesztivált szervez "Monori MUSTra" névvel a Szent Orbán téren 2010 augusztus 28-án. A másik rendezvény pedig egy igazi évzáró megmozdulás "Bejgli Lejárató és Forralt Bor Tesztelő Túra" névvel. A Borút Egyesület mindkét rendezvényt évről-évre meg kívánja rendezni, a borrend nagytanács tagjai a maguk nevében támogatják ezen kezdeményezést és társrendezőként segíti azt.
A Borút Egyesület elnöksége és a nagytanács tagjai egyetértettek abban, hogy támogatják az Utazás 2010 kiállításon történő prospektus alapú megjelenést, oda egy A5 méretű prospektust készítenek, amelynek egyik oldalán a Borrend és rendezvényei, a másik oldalán a Borút Egyesület és rendezvényei lesznek elhelyezve. A felmerülő költségeket közösen viselik.
A megbeszélésünket egy kitűnő vacsora zárta, amelyet Szabó Gyula nagyszerű főzőtudományának köszönhettünk. De ne feledkezzünk meg a borokról sem, Czeglédiék Kadarkájáról, a VMSZ blaubergeréről és egy kis unszolásra felhozott, Kiss Péter rozéjáról sem.
A Strázsahegy és az ott ténykedő szervezetek számára egy előremutató és hasznos megbeszélés volt.
Megbeszélésünk emlékeztetője >>