Borvidékek Hétvégéje 2013
Monori Pincefalu
Ahol minden jólesik!
„vendégborászatok Magyarország 22 borvidékéről”
Köszöntjük Önöket a Borvidékek Hétvégéje rendezvény kapcsán a Borvidékek Hétvégéje honlapján! Ezen az oldalon igyekszünk Önökkel minden hasznos információt megosztani a rendezvényről. Reméljük kellemes szórakozásban lesz részük a Monori Pincefaluban, ahol minden jól esik!
Borvidékek Hétvégéje 2013, ahogy megvalósult >>
A rendezvényről:
Budapesttől alig több mint 20 kilométerre
helyezkedik el a Monori Pincefalu, amely közel 1000 présháznak és idén is egy
nagyszabású borászati fesztiválnak ad otthont. A szervezők mintegy 15 ezer
embert, illetve 22 borvidék közel 50 borászát várják a június 8-9-én
megrendezésre kerülő Borvidékek Hétvégéjére.
Június második hétvégéjén olyan rendezvényre
várják a látogatókat a Monori Pincefaluba, ahová valószínűleg kivételesen nem
az anyukák, hanem inkább az apukák viszik majd el a családot. A felnőttek
ugyanis több száz, másutt ritkán kóstolható, családi pincészetekben termelt,
kiváló minőségű bort kóstolhatnak és vásárolhatnak, miközben a gyerekeket és a
bort kevésbé kedvelő szülőket gazdag, ingyenes programkínálat várja.
Az ország minden részéről érkező 34 kínáló borászatot és a részletes
programkínálatot a Fesztiválújságban adjuk hírül, mely letölthető az alábbi
oldalról: www.vigadokft.hu/downloads.asp
Bemutatkozó borvidékek, borászatok és egyéb kiállítók a Monori
Pincefaluban >>
Pódiumbeszélgetések a Borvidékek Hétvégéjén!
2012. június 8-án, az első Borvidékek Hétvégéje keretében nagy sikerrel került megvalósításra borturisztikai konferenciánk. A szakmai rendezvényünk a részvevők neves előadókat hallgathattak meg, a konferencia fővédnökségét pedig Czerván György a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára látta el.
Az önfeledt szórakozás mellett az idei fesztiválunkon is szeretnénk az érdeklődők számára nívós szakmai programot is kínálni. Idén azonban nem egy zárt helyszínen és szigorú konferencia napirend szerint, hanem kötetlenebben, kint a pincefaluban valósítunk meg bárki által látogatható szakmai előadásokkal egybekötött pódiumbeszélgetéseket.
A szakmai rendezvényekre szombaton és vasárnap 13-15 óra között kerül sor a Kult Pincében. A szakmai rendezvény első részében neves szakértők, egyetemi oktatók tartanak rövid felvezető előadásokat, majd moderátor segítségével a résztvevők szabadon cserélhetnek eszmét a témában.
A szombati nap témája: Borvidékek és pincefalvak – a vidéki borturizmus esélyei és lehetőségei
Érintett témák, előadások:
-Borstílusok kereszttűzben, avagy a fajtajelleg vagy a területi karakter szerint döntsünk? (Dr. Csizmadia András - egyetemi docens, BGF, gasztrofilozófus)
-A borfesztiválok helye és szerepe pincefalvak megújulásában (Bernáth-Ulcz Adél - szőlész-borász szakmérnök, a pincefalvak.hu főszerkesztője)
-„Legyen Neked is Pincéd!” (Hégely Péter - ügyvezető, Elycon Kft.)
Moderátor:
Dr Szabó Géza egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem, tanszékvezető, Turizmus Tanszék
Pódium extra:
Monor bestseller krimiírójának első helyi megjelenése! Réti László ("méltán tarthatjuk a kortárs magyar krimiirodalom egyik legtehetségesebb alkotójának" journality.hu )- a Monoron élő volt rendőrnyomozónak, rendőrkapitánynak eddig 10 regénye jelent meg, ezekről beszélgetünk vele június 8-án, 15 órától a KultPince színpadán. Beszélgető partner Bakos Boglárka a KultPince ügyvezetője.
A vasárnapi nap témája: Családi borászatok, kézműves borok
Érintett témák, előadások:
-A hazai borvidékek imázsa, a magyar borok megítélése, a fogyasztói szokások alakulása, befolyásolása (Dr. Totth Gedeon - szakmai tanácsadó, Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Centrum)
-Mitől kézműves a kézműves bor? (Szentesi József- „Borászok borásza 2013” díj nyertese)
-Családi borok utáni kalandozások a hazai pincefalvakban (Braun Zoltán - elnök, Magyarországi Pincefalvak Vidékfejlesztési Szövetsége)
Moderátor:
Dr. Lakner Zoltán, tanszékvezető egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszeripari Kar Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék
Várjuk rendezvényünkön!
Június 8-án a borrendi felvonulás és a Családi Borok Versenyének eredményhirdetése után például a Kiss Kata Zenekar szórakoztatja a vendégeket. Az együttes tavaly a közmédia közönségszavazatai alapján a Legjobb családi koncert kitűntetést nyerte el. Szintén szombaton lép fel a Csillaghúr együttes, a Borra-Való zenekar, a Kalapos Folk Band és a Kincses zenekar is. A gyerekek a koncertek között kézműves foglalkozáson és régi mesterségek bemutatóján vehetnek részt.
Június 9-én folytatódik programok sora. Koncertezik többek között a Kolompos együttes és a Borvirág Zenekar is. Hevesi Imre pedig olyan gyerekkoncertet ad, amelyen a felnőttek sem fognak unatkozni. A közel 1000 présház között pedig a pincék és bor ihlette játékokon vehetnek részt kicsik és nagyok.A programok részletes leírása letölthető honlapunkról.
A rendezvényhelyszínek és a város központja között szombaton kisvonat és busz szállítja majd a látogatókat. A kisvonat menetrendjével kapcsolatban itt tájékozódhatnak. A túrázást kedvelők gyalog is nekivághatnak a száz hektáron elterülő, sok kisebb-nagyobb pincesort magában foglaló Monori Pincefalu felfedezésének. Vasárnapi napon egész napos buszjárat közlekedik a helyszínek között. A szervezők mindezt térképekkel is segítik, amelyet a monori vasútállomás mellett és a pincefalu három pontján elhelyezett információs faházakban lehet átvenni.
A térképek és programokon való
részvétel is ingyenes!
A Monori Pincefalu Megközelíthetősége:
A fenti térképek letölthetőek a:www.vigadokft.hu/downloads.asp honlapról.A rendezvény kijelölt, ingyenes parkolói a következő helyeken lesznek: Bacchus tér (Bajcsy Zs. u. végén), a Locsodi utca mindkét oldala (megközelíthető a Péteri út – Bereki dűlő útvonalon a fenyves felől).A rendezvények központi terei, a programok és a kínáló pincék közvetlenül a parkolók mellett találhatóak, néhány perc sétával közelíthetőek meg. A rendezvényen mindkét nap folyamán a városközpont és a központi terek között buszjáratot üzemeltetünk, melynek minimális díja lesz. A kisvonat és a busz menetrendje letölthető a:www.vigadokft.hu/downloads.asp honlapról.
Ezúton
előre tájékoztatjuk az Érdeklődőket, Tisztelt Helyi Lakosságot,
Pincetulajdonosokat, hogy június 8-9-én a Borvidékek Hétvégéje rendezvény
érdekében forgalomkorlátozás lesz a Monori Pincefaluba vezető utakon. A
Csokonai utcától felvezető utak, valamint a Bajcsy-Zsilinszky utca a
Kármentő sortól a rendezvény minkét napján, a rendőrség által lezárásra
kerül, szombaton 9.00 – 18.00 óráig, vasárnap 10.00 – 17.00 óráig. Ez idő
alatt gépjárművekkel behajtás az ott lakók részére lakcímkártya bemutatásával
lehetséges. Továbbá azok a gépjárművek hajthatnak be a fent megjelölt időben a
Csokonai utcáról a Pincefalu felé, akik a Vigadó Nonprofit Kft. által
kibocsájtott behajtási engedéllyel rendelkeznek. Engedélyek kérhetők név, cím,
rendszám, indoklás megadásával a következő e-mail címen:vigado@vigadokft.hu. A rendezvényen
közreműködőket, árusokat, pincészeteket, éttermeket, egyéb szolgáltatókat
kérjük, hogy a lezárás előtt és után szállítsák áruikat a területre!
Megértésüket előre is köszönjük!
A borkóstolás rendje, részvétel a rendezvényen:
A Monori Pincefaluba és a rendezvényhelyszínekre a
belépés díjtalan. Valamennyi kulturális és szórakoztató program ingyenes!
Borkóstolásra a kijelölt pincészeteknél van lehetőség. A kóstoláshoz kóstoló
pohár szükséges, melyet egy nyakba akasztható pohártartó szütyővel együtt lehet
megvásárolni a rendezvény több pontján. A pohár és a szütyő ára: 600 Ft. A
kóstolható borok árát a vendégváró pincék maguk határozzák meg, fizetni
mindenhol készpénzben van lehetőség.
A szervezőkről:
A rendezvény megvalósítását a Monor Környéki Strázsa
Borrend Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében benyújtott
pályázata támogatja. A nyertes pályázatot benyújtó Borrend a
Vigadó Kulturális és Civil Központot bízta meg a rendezvény szervezésével. Az alábbiakban
olvashatják, hogy a szervezők közül, milyen ügyben kit tudnak keresni:
A Monor Környéki Strázsa Borrendről és a Borvidékek Hétvégéjével kapcsolatban további szakmai információ kérhető:
Bodor
János nagymester
Monor Környéki Strázsa Borrend
E-mail: bodorborhaz@monornet.hu
A Borvidékek Hétvégéjének szervezéséről, engedélyekről további információ kérhető:
Hanzelik
Andrea ügyvezető
Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft.
hanzelik.andrea@vigadokft.hu
A Borvidékek Hétvégéjének családi rendezvényeiről, programokról további információ kérhető:
Gál
Zoltán programszervező
Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft.
gal.zoltan@vigadokft.hu
A Borvidékek Hétvégéjén valóértékesítésről és árusításról további információ kérhető:
Mészáros
Andrea rendezvényszervező
Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft.
m.andrea@vigadokft.hu
A Családi Borok Versenyével kapcsolatban további információ kérhető:
Bakos
Boglárka
kultpince@kultpince.hu
Csúzi
Szabolcs
csuzi.szabolcs@gmail.com
Apályázattal kapcsolatban további információ kérhető:
Hégely
Péter projektmenedzser
peter.hegely@gmail.com
A sajtómegjelenésekről, grafikai munkákról és a Monori Pincefaluról további háttéranyagok, információk kérhetők:
Papp
János ügyvezető
Régió Lapkiadó Kft.
papp.janos@regiolapok.hu
A rendezvényen való árusítási lehetőségről:
A rendezvényen árusításra kijelölt terület a Monor város tulajdonában lévő Bajcsy-Zs. utca két oldala, jobb oldalon a Gép utcától felfelé a Donga sorig; bal oldalon pedig a Kármentő sor, Donga sor és Abroncs sor közötti területek. A területre Monor Városi Önkormányzat közterület-foglalási engedélyt NEM ad ki, a területek a fenti időszakban árusítás céljára kizárólag társaságunkon, a Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft.-n keresztül bérelhetőek. A bérlet során elektromos áramot biztosítani NEM áll módunkban, kérjük ezt vegyék figyelembe érkezéskor! Tekintettel arra, hogy a szakhatóságok felé az élelmiszert árusítók listája már leadásra került, a rendezvényre élelmiszer árusítók jelentkezését nem várjuk! Ezt, és az illegális közterület-használatot az illetékes hatóságok fokozottan ellenőrizni fogják! A rendezvényen részt vevő vállalkozók és kereskedők a bérleti díj fizetésekor nyilatkozni kötelesek, hogy a tevékenységhez mindennemű engedéllyel rendelkeznek és felelősséget vállalnak a bérlet időtartama alatt a végzett kereskedelmi tevékenységük után. A hivatalosan kiadott tájékoztató, árak és térkép letölthető a www.vigadokft.hu/downloads.asp honlapról.
Az elkészülő anyagokat és tudnivalókat folyamatosan töltjük fel oldalunkra,
türelmüket és megértésüket kérjük, ha esetleg hiányosságokat észlelne!