Borvidékek Hétvégéje 2014


Kattintson ide a folytatáshoz!

   


Borvidékek Hétvégéje 2014

Jól sikerült. Sokak szerint még jobban, mint az előző két alkalommal. Mert beváltak a tapasztalatok alapján történt változtatások, népszerűek lettek az újítások, ugyanakkor megmaradt az igazán bensőséges pincefalui hangulat, ”az 1000 pince ezernyi élményével”.


Videó összeállítás a rendezvényen készült fotókból:
 

Jó ötlet volt a felújított városközpontba helyezni az idei rendezvény megnyitóját. Ünnepi hangulatot teremtett a 74 díszruhás – a 21 vendég borrendet is képviselő – lovag színpompás felvonulása főutcánkon, a szigetszentmártoni fúvószenekar kíséretével. Így azok figyelmét is sikerült felhívni nem mindennapi eseményünkre, akik kevésbé ismerték eddig borrendünk tevékenységét. Itt bárki láthatta – a pesterzsébeti tagozatból érkező Bodó János ünnepélyes felvétele kapcsán –, hogy milyen egy borrendi lovaggá avatás szertartása, az alapszabálynak, a Strázsa-hegy legendájának és a leteendő eskünek az ismertetésével. A főtéri színpadon a Noé-hegyi- és a Kelet-Balatoni Borrend borkirálynőjét is láthattuk.

Itt értesülhettünk hivatalosan az újabb remek idei programbővítő újítás, a Monori Bortárs Filmfesztivál eredményéről. A Monor Környéki Strázsa Borrend, a Monori Hegyessy Lions Club és a KultPince, valamint városunk Önkormányzatának támogatásával meghirdetett pályázatnak a rangját Sára Sándor Kossuth-díjas filmrendezőnk fővédnöksége is jelezte. Koltai Róbert – a népszerű Jászai Mari-díjas és Érdemes művész színész-rendező – zsűrielnökként elmondta, hogy mióta nem „gyári” módon készült, hanem saját névvel vállalt, igényesebb borok léteznek, azóta becsüli ezeket. Most is – társaival – elsősorban a bor élményéről kellett dönteniük. Csatlakozott ehhez a véleményhez zsűritagként Azurák Csaba (a TV2 ismert műsorvezetője, aki a móri borrend tagja), Miklós Csabi (móri borász) és Nyulasi Gábriel István (az Ihatóbb Magyarországért Egyesület elnöke). E versenyt a somlói borvidékről szóló "Minden hajnalban"című film nyerte. Második lett a pestiek"Borok Bora"című alkotása, a harmadik pedig a Káli medencében született „Szebb mint Toscana”, a legendás Liszkay Misi bácsi szakértelmével. A KultPincében délután mind a hármat meg is lehetett tekinteni. A pénz- és tárgydíjakon kívül a Strázsa Borrend különdíja volt a 30 palackos borválogatás a Monori Pincefaluból. A Közönségdíjat (10 fős borkóstolást a KultPincében) – facebook-szavazás alapján – a „Jégvirágtól-Borvirágig” című pályamű kapta. A spicces-vicces „Fröccstúra” alkotóit a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jutalmazta. A díjaknál is fontosabb volt viszont, hogy az ideutazó vendégek, országosan ismert személyiségek elvitték rendezvényünk hírét az ország számos pontjára, hogy egész nap itt forgatott a „Hazahúzó” című tv-műsor stábja, és hogy (a helyi médián kívül) – nem először – itt volt a TV2 is. Új színfoltként üdvözölhettük a Magyar Posta mobil Bélyegtörténeti Kiállítását és pincefalui alkalmi bélyegzését.

13 borvidék 22 (köztük pl. badacsonyi, egri, somlói, szekszárdi, tokaji, villányi) pincészete kínálta (a helyiek mellett) saját borait. Újként jelent meg közöttük a budafoki Soós István Borászati Szakközépiskola kiállítása. Hagyományosan nagy sikere volt a gasztronómiai kínálatnak, és az árusok legkülönfélébb termékei is kelendőek voltak. A ragyogó napsütésben térképes keresőjáték, játszótér, zenekarok, táncegyüttesek színes kavalkádja biztosított minden korosztálynak változatos szórakozási lehetőséget. Este pedig érdeklődéssel várt kiemelkedő esemény volt Péterffy András „Gyöngyöt az embernek” című (/a Monor Pincefalut bemutató) filmjének a premierje, a KultPincében.

Hanzelik Andreától – a Vigadó Kulturális és Civil Központ ügyvezető igazgatójától – mint programszervezőtől is érdeklődtünk, hogyan összegezné tapasztalatait. Ő elmondta, hogy a legnagyobb anyagi támogatást a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának pályázatán sikerült elnyerni e rendezvényhez. De a Borrend, a polgárőrök, a rendőrök, a KÖVÁL, az önkéntesek (köztük középiskolai közmunkások), az egész város összefogása szükséges volt a sikeres lebonyolításhoz. Hálásak lehetünk a pincetulajdonosoknak – emelte ki –, akik ellenszolgáltatás nélkül nyitották meg pincéiket más pincészetek számára is. A gazdák szerint még soha ennyien nem voltak fenn a Pincefaluban. Reggeltől másnap hajnalig fokozatosan cserélődtek a látogatók. Többen nyilatkoztak úgy, hogy azért szeretnek idejönni, mert itt több ezer ember esetén sincs tömegérzet, a pincék, a füves területek lehetőséget adnak a hűsölésre, egyéni félrevonulásra, pihenésre is. A borászatok most már agitáció nélkül, szívesen jönnek ide, mert országosan is jó az esemény híre. Bevált, hogy az eddigi két helyszín helyett most csak az Orbán tér körzetére, és egy napra szervezték az eseményeket. A kisvonat is így kiszámíthatóbban, folyamatosan tudott közlekedni a vendégekkel, félóránként.

Sajnálatos az a szerencsétlen baleset, ami egy belülről korhadt faág váratlan leszakadásával két fiatalnak múló horzsolást illetve zúzódást okozott. Annál is inkább, mert többszöri hosszú és részletes balesetvédelmi vizsgálatok előzték meg e rendezvényt, és előtte több elöregedett fát is kivágtak. Kár, hogy az elektronikus sajtóban azonnal csak ez a híradás jelent meg, sokszínű, egyre nívósabb rendezvényünkről.

Amikor főterünkön reggel – városvezetésünk nevében – Zsombok László üdvözölte a megnyitó érdeklődőit, elmondta, hogy a „Jégvirágtól-Borvirágig” rendezvvényünkre már minden jegy elkelt. Felelevenítette, hogy gyermekkora óta milyen emlékek fűzik hegynek nevezett kedves szőlődombunkhoz. Idézte Hamvas Béla gondolatát is, miszerint a bornépek aranykori, idillikus hagyományban élnek. A hangulat a Strázsán – június 7-én – már Monoron is efelé közelített.

Bolcsó Gusztáv






« vissza