Borvidékek hétvégéje 2022, borrendi tag és vincellér avatás
Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a Borvidékek Hétvégéje 2022 rendezvény a
város, a borrend, a monoriak és reményeink szerint az idelátogató vendégeink számára
is szuperül sikerült. Borrendünk részére a program szombat reggel indult, reggelivel vártuk a rendezvényünkre érkező
borrendi társainkat, végül nyolc borrend tizennégy fővel volt részese
ünnepünknek, amelyet ezúton is köszönünk. Jelenlétükkel ünnepélyesebbé tették a
borrendi tag és vincellér avatónkat. Borrendi taggá avattuk László Csabánét,
valamint vincellérré Bazsik Andrást és Fecske Andrást, akik ezt követően,
reményeink szerint a közösségi munkájuk alapján rövidesen borrendünk rendes,
aktív tagjaivá avathatjuk.
A megnyitó rendezvényt követően kisvonat szállította fel vendégeinket a VIP. pincébe, ahol ebéddel, helyi borok kóstolásával és zeneszóval folytatódott számukra az ünnepi program. A délután pedig vendégeink kedvük szerint látogathatták a boraikat kínáló hazai és vendég pincészeteket, élvezhették a sokszínű szórakoztató programot a pincefaluban felállított színpadoknál, illetve egyéb helyeken ahol szólt a zene, táncoltak a néptáncosaink.
Köszönjük a szervezőknek, segítőknek, a vendég és helyi borászoknak, a szórakoztató zenészeknek, táncosoknak és nem utolsó sorban az éttermeknek a részvételt, reményeink szerint jövőre is lesz Borvidékek Hétvégéje rendezvény.