Gyöngyöt az embernek
„Fölfelé megy a borban a gyöngy”, „Törjön is mind az ég felé” – írta Vörösmarty Mihály. „Tenni az Isten felé pár lépést”, „és az Embernek szórni a gyöngyöt” – énekli a Misztrál együttes, a film főcímdalában. Amikor Péterffy Andrásnak e fenti című dokumentumfilmjét levetítették a Strázsa-hegyen, a KultPincében – június 7-én, a Borvidékek Hétvégéjén – még kevesen gondolhatták, hogy ez a rólunk szóló alkotás nemcsak a monoriakat érinti és érdekelheti. Azóta – derült ki szeptember 10-én – a 21. franciaországi Bor-Egészség-Életöröm fesztivál zsűrije két díjjal is jutalmazta, de már van spanyol meghívása is.
A 125 pályázatra beküldött filmből 25-öt vetítettek le Valencey borcentrumában, és közülük (a több kategóriában) felét sem díjazták. A párizsi Luxembourg Palotában történt díjkiosztás után az ottani sajtó így írt filmünkről: „Mélyen érintette a zsűrit. Ez a lebilincselő film megkapta a Coup de coeur (magyarosan: A szívem csücske = vagyis a zsűri kedvence) és a VSPV (Bor-Egészség-Életöröm) díjat is. A büszke de szerény (alázatos) magyar szőlősgazdák tanúságtételének ereje igazi emberi tudást közvetít, és megvilágítja a bornak a társadalmi kapcsolatokban betöltött szerepét.”
Az itteni munkájukra büszke – teremő, a természet iránt alázatos, a földhöz, a szűkebb és tágabb hazához és egymáshoz ragaszkodó – embereknek a becsületes munka öröméről szóló mentalitása értő és elismerően együtt érző fogadtatásra talált Franciaországban is. Megérezték ott is Strázsahegyünk varázsát, hogy az itteniek minden külső és belső baj esetén mindig a szőlőkarókba kapaszkodva álltak talpra, munkájuk gyümölcsével saját és mások szívét is megvidámítva. Öntudatosan hirdetve ma is, hogy: „Itt e halmon terem a főlséges bor”
E filmben ismerőseink vallanak. Róluk, rólunk szól ez a lírai szociográfia. Érdemes megnézni.
Bolcsó Gusztáv