Koccintás 2012 eredmények

Monori Pincefalu, Monori Koccintás 2012, borkóstoló, bortúra

Fergeteges Koccintással köszöntött be az ősz!

 

Idén 12 borvidéken közel 20 település indult a legkedveltebb borvidéki település címért. Számos új helyszínen várta a borkedvelőket a helyi bor, hogy borászokkal és egymással koccinthassanak. A borvidéki települések programokkal, figyelemfelhívó kampányokkal már a versenyt megelőző hetekben készültek a vidám megmérettetésre.
A jelentős megmozdulásnak köszönhetően idén közel 11 ezer ember koccintottegyszerre szerte az országban. A borvidéki településeken szervezett különböző rendezvényeknek köszönhetően a koccintáson résztvevők még sokáig élvezhették a helyi borokat, ismerkedhettek a borvidéki teleülések értékeivel.

A tavalyi évben indított civil kezdeményezésnek éppen ez volt a célkitűzése, hogy minél több ember ismerhesse meg azokat az értékeket, amelyek a borkészítés helyén találhatók. A verseny egyik fontos szabálya ugyanis, hogy koccintani csak helyi borral lehet. Az esemény lehetőséget adott arra, hogy borkedvelők és borászok egymással találkozhassanak, a figyelem a borvidéki településekre irányuljon.
Az esemény fővédnöke Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter volt, az eseményt idén is kiemelten támogatta a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, de civil szervezetek és gazdasági társaságok is felsorakoztak az események mögé.
A szervezők, Sztanev Bertalan és Dr. Prónay Bence, már tavaly azzal indították útjára a versenyt, hogy immár hagyományos módon az ősz koccintással induljon. A szervezők és a borvidéki települések 2013-ban is várják a borkedvelőket egy jókedvű koccintásra és borkóstolásra.

 

Eredmények:

 

Magyarország legkedveltebb borvidéki települése 2012-ben:

Kisharsány

 

A borvidék legkedveltebb települései 2012-ben:

 

Villányi Borvidék Kisharsány

Kunsági Borvidék Kiskőrös

Hajós-Bajai Borvidék Hajós

Egri Borvidék Egerszólát

Szekszárdi Borvidék Szekszárd

Móri Borvidék Mór

Nagy-Somlói Borvidék Somlószőlős

Etyek-Budai Borvidék Etyek

Pécsi Borvidék-Kisjakabfalva

Balatonfüred-Csopaki Borvidék Csopak

Zalai Borvidék Zalakaros

Tokaji Borvidék Tarcal

Település kategóriában legkedveltebb borvidéki település 2012-ben:

 

1000 fő alatt Kisharsány

2001-5000 között Hajós

5001-10000 között Izsák

10001-25000 között Kiskőrös

25001 felett Pécs

 

 

Gratulálunk a nyerteseknek!

 

 

Ha bármilyen kérdésük van, állunk rendelkezésükre az info@koccintas.hu e-mail címen vagy telefonon:

Sztanev Bertalan +36 70283 71 89

dr. Prónay Bence + 36 30445 30 54

 

 

Szervező Bizottság:

 

Sztanev Bertalan és dr. Prónay Bence

 

Támogatók:

 

Vidékfejlesztési Minisztérium (VM)

Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ)

Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT)

OTP Klub Gourmet Fesztivál,

21. Budavári Borfesztivál

Terroir Club

Borkollégium

Szatmári Családi Pincészet

Ihatóbb Magyarországért Egyesület

 

Médiapartner:

Vince Magazin

Borigo Bormagazin

Pécsi Borozó

Tokajwine.net

« vissza