Kutak a monori Strázsahegyen
Egy kis kúttörténelem
Az alföldi gémeskutakról mindenki hallott már, a legtöbben pedig úgy hiszik, ez a magyar pásztornép nagyszerű találmánya. Pedig a gémeskút a Lappföldtől a Szaharáig mindenütt, még a japán szigeteken is megtalálható.
Örsi Zsolt Hortobágyi kutakcímű munkája - megtalálható az Interneten - olyan lenyűgöző olvasmány, hogy aki közelebbről is szeretne megismerkedni a hajdani kutak világával, ne hagyja ki semmiképpen.
Arany János „ösztövér kútágasa a hórihorgas gémmel”azért szaporodhatott el annyira a pusztán, mert ott így volt a legcélszerűbb vizet nyerni a viszonylag alacsony talajvízszintből – bár az itatás így is a legnehezebb fizikai munkák közé tartozott.
Kútgémnek hat – hét méteres sudár akácfát választottak. Ez volt a tulajdonképpeni kétkarú emelő, ezért pontosan be kellett mérni hová fúrják a gém tengelyének a lyukat. Ennek pontosan a gém egyensúlypontjában kellett lennie, mert ebben az esetben lehetett a vizet a legkevesebb energiával kiemelni a kútból. A forgáspont kijelölését kiegyensúlyozással végezték, úgy, hogy a kút szájára keresztben rudat tettek majd erre ráhelyezték a gémet. Ezután az egyik végére rátették a vízzel teli vödröt, az ostorfát és a vödröt rögzítő láncot, vagy kankalékot a másik végére pedig a nehezéket, a koloncot. Ezután addig mozgatták, míg meg nem találták a súlypontját. Amikor ezzel megvoltak akkor kifúrták, vagy bevésték a tengely helyét. Ha ez tökéletesen sikerült, akkor könnyű volt a kút, azaz a vödör felhúzása huzamosabb idő után sem volt túlságosan fárasztó. Ha valami miatt az egyensúly megbomlott ezt a kút koloncának nehezítésével, vagy könnyítésével lehetett módosítani. Gyakran alkalmaztak olyan megoldást is, hogy a gém statikai középpontja fölé járomfát erősítettek. Ekkor a tengely éppen közéjük került, így az összes teher arra hárult. Ezt fordítva is alkalmazták, amikor a gém volt felül, de ilyenkor sokkal jobban imbolygott a szerkezet a vízhúzásnál.
Kanalas kútból kevés volt, pedig a végtelenített szerkezetre szerelt kis edények segítségével két ember egy óra alatt képes volt megitatni egy ötszáz lóból álló ménest.
Monoron az idősebb generáció néhány tagja még ma is fel tudja idézni a páskomon- a telepi rész négyes műúton túli, Vasad felé eső oldalán – hajdan ugyancsak itatásra szolgáló kanalas kutat, amiről az azóta felnőtt generáció még csak nem is hallott.
A város északi részén, a Strázsahegyen azonban sem a gémes, sem a kanalas kút nem működhetett, hiszen a hegy és dombvidéken a víz jóval mélyebben található. Az Irsai Olivér soron, de jóval feljebb, a Kadarka soron is található ilyen kút. A Piszke soron lévő kút ezeknél is mélyebb. A Mendei úton pedig, egészen fent, a Forrás-völgyi dűlő felett, a csőszház mellett volt egy kút, aminek alig lehetett látni az alját, annyira mély volt.
Az ilyen helyeken a gémeskút szóba sem jöhetett. Annál inkább a kétvödrös kerekes kút, amelynek használata roppant célszerű volt, hiszen ki lehetett vele küszöbölni a hosszadalmas le- és felhúzást.
Az Irsai Olivér soron lévő kétvödrös kút működéséről és megmentéséről beszélgettünk Radácsi Edével, aki ugyan, mint kiderült, a Hajdúságból származott át Monorra, de tavaly ennek a félévszázados jubileumát is megünnepelhette volna. Ötven év után pedig – főleg, mert pincéje is van a Strázsán – akár ősmonorinak is joggal mondhatná magát.
