Lukácsyék pincéje

Ha az ember a Corvinus Egyetem szőlészeti tanszékének docenséhez megy látogatóba, aki mellesleg több évet töltött Chilében azzal, hogy egy ottani egyetem borászati képzését segítsen megalapozni – mi meg legfeljebb a móri árokig jutottunk – kicsit meg van szeppenve a beszélgetés mikéntjét illetően.

Amikor aztán két jókedvű ifjú fogadja a pinceajtóban –dr. Lukácsy Györgyés az Öccse,Zoltán– s az első percekben elhangzik a „mámor” szó, meg lehet nyugodni.

A mámort – a bor fogyasztásával mégiscsak törvényszerűen, mondhatni lényegileg együtt járó tudatállapotot – a vendégváró pincékben eddig még nem hozta szóba senki. Megemlíttetett a hagyományőrzés, a technológia, a szőlőfajták sokasága, a gyümölcsös, füstös, súlyos és könnyed ízek, de a mámoros élvezet rendre kimaradt. Most meg Lukácsy György magától értetődően kijelenti:

Elvégre a görögök is azért itták a bort, hogy közelebb kerüljenek az istenekhez!


Lukácsy pince
E perctől biztosak lehetünk benne, hogy a Lukácsy fivérek szakmai ismereteinek hatása egyetlen látogatót sem kergethet súlyos kisebbrendűségbe. Mindjárt az elején kiderül például, hogy bár Zoltán az édesapjával majd’ 150 hektáron gazdálkodik, György meg, ugye, ahogyan fogalmazza, „szőlészeti tanszéken dolgozó ember”, a szabadidejük java részét mindketten a családi pincében töltik.

Lukácsy pince

Nemcsak termeljük, hanem élvezzük is a bort. Mégpedig itt, a monori légkörben. Ha ebben nekünk partner valaki, azt mi mindig szívesen fogadjuk.

Mivel a Lukácsy-pince a vendégváró pincék közé tartozik, efféle partnerben nincs hiány. Mert a bort ugyan maguknak készítik, de ennyi bort családilag meginni nem lehet. Két éve kétezer, tavaly ezerpalacknyit értékesítettek. efelé mennek ugyanis: palackozott termékekkel jelen lenni a borok piacán. S csakis saját, elsősorban fehér borszőlőből készült italokkal.Zászlós boruk a rajnai rizling, ez Zoltán kedvence. Van azért vörösboruk is, ám ők ebből egyharmad résznél többet nem akarnak. A vörösborok divathulláma lassan lecseng – mondják – amúgy is telítődött ezzel a piac. A náluk megforduló vendégek is tiszta, gyümölcsös karakterű fehér, legfeljebb a rozé borokat keresik. A félédes vörösbort például még soha, senki nem hiányolta.

Mindazonáltal sokféle bort kínálnak, György szerint ugyanis:

- Ha 250 hektó bor csak az én ízlésvilágomat tükrözné, akár a hajamra is kenhetném.

Ettől nemigen kell tartani, tavaly két monori étterem is felvette itallapjára a Lukácsy-féle borokat. Akik pedig a pincében szeretnek kóstolni, azt is megtehetik a vendégváró programok során. György és Zoltán a „borkóstolás, mint rendkívüli élmény” tárgykörében ugyancsak hosszan képesek beszélni, s akad erre is alkalom. Ugyanis, mint tapasztalják, a vendégek igen érdeklődőek. Kérdezgetnek. Érdekli őket, mit is isznak, s hogy az milyen úton jutott a pohárig.