Márton-napi Újbor Ünnep és Libavacsora 2016 képekben

Ebben az évben sem szakítottunk hagyományainkkal, november 12-én megrendeztük a Márton-napi Újbor Ünnepünket libavacsorával fűszerezve. Rendezvényünk 15 órakor nyitott, ahogy az szokott lenni kezdetben a kiállító borászok látogatták egymást és kóstolták a bemutatásra szánt újborokat.
       
Márton-napi Újbor Ünnep és Libavacsora 2016

Rövid időn belül a kiállítóknak vissza kellet térniük saját asztalukhoz, megszaporodtak a kóstolni vágyó vendégek. A meghirdetett program szerint, kicsit megkésve indult az új borrendi tagok avatása. A borrend tagjai díszruhában felsorakoztak a színpadra, Kiss Péter nagymester, Ambrózi Pál ceremónia mester, Kovács Róbert főpohárnok vezették le az avatási ceremóniát. A sikeres próbatételt és lovaggá ütést követően Szabó Károly és Vásárhelyi Nagy József lovagtársunkat koccintással köszöntöttük.
Az avatást követően azonnal felszerelt a zenekar és indult a buli. Vendégeink megtöltötték a színháztermet és minden kínáló pincészet asztala előtt emberek álltak, kóstolták az újborokat és beszélgettek. Mivel Márton-nap nem létezhet libavacsora nélkül, így ez most is nem történhetett másként. Az elmaradhatatlan libavacsorát a KultPince csapata készítette és szolgálta fel, a vendégek és a kiállítók megelégedésére.

A hangulat az újboroknak és a jó vacsorának köszönhetően a tetőfokára hágott és a buli végéig a kóstolgatás mellett a táncé volt a főszerep.




« vissza