Orbán-napi Vigadalom
Hagyományainknak megfelelően ebben az évben is a Gazdakör, a Borrend összefogott és megrendezte az Orbán-napi vigadalmat. Ünnepségünkhöz már második alkalommal társult a Strázsahegyi Tekerő Amatőr Terep Kerékpárverseny. A két rendezvény jól kiegészíti egymást, mivel a verseny olyan embereket, családokat hoz fel a hegyre, akik egyébként nem ismerték a pincefalu szépségeit és hangulatát.
Jó látni, hogy az ide látogató versenyzők nagy része családjával együtt érkezik, a versenyt követően együtt ebédelnek és élvezik a színvonalas műsorokat, látogatják a pincéket.
Rendezvényünk híre immáron külföldre is eljutott, 27 fős finn csoport érkezett az OY ELTETE cégtől, kifejezetten a verseny és az Orbán-napi Vigadalom hírére. Részesei voltak programjainknak versenyeztek, szerepeltek, táncoltak és számos pincészet ételét és borát kóstolták. Aminek örülhetünk, hogy elvitték jó hírünket, vendégszeretetünket haza és valószínűleg ma már városukban, Lovisa-ban sok ember tudja, hogy hol is van Monor, milyen szép és hangulatos a Strázsa-hegy.
Köszönjük a színpadon szereplő együtteseknek a tartalmas, színvonalas és szép műsorokat. Ebben az évben is az ünnepi alkalmat felhasználva Városunk polgármestere, Pogácsás Tibor ünnepélyesen a Borrend tagjainak sorfala előtt átadta Kiss Péternek a „Monor Város Bora” díjat.