Rólunk írta a Kunsági Női Borrend

bortúra, borkóstoló
Ragyogó napsütés, de csípős, hideg szél fogadta a borkedvelőket a monori Strázsa-hegyen, a második alkalommal megrendezésre került „Jégvirágtól a borvirágig” nevű kalandozásokon.

HÍREK - ESEMÉNYEK

2012. jégvirágtól

Ettől függetlenül türelmesen kivárták a sorukat a vendégek a „bögre-csárdánál” ahol is mindenki egy szépen feliratozott füles üvegbögrét kapott a részvételi obulusok leperkálása után, amivel aztán kalandozhatott a kitűnően megszervezett rendezvényen, igazi gasztronómiai élvezkedés végett. A 12 „állomáson” pincészetek, borházak mellett egy-egy vendéglátó, étterem kínálta a különlegességeket. (pontos és részletes felsorolás a monori borút egyesület honlapján található).

Mi, a Kunsági Női Borrend kicsiny, de annál lelkesebb csapata igyekeztünk végigkóstolni a repertoárt, ami nem kis feladat volt azután, hogy Kugel Gyuri pincéjénél a Tanyacsárda „disznóságaiból” kissé túlzottan megalapoztunk. Itt igazi együttműködés alakult ki, a Bodor Borház-Pátyi pincefalu - Kugel pince között, nem tudtunk dönteni a három közül, melyik forralt bor volt a legjobb, de az biztos, hogy a barack-pálinka és az enyhén füstölt, nagyon harmonikusan fűszerezett májas került első helyre az itt felkínált ételek közül. Meg kell említeni Bodor János találmányát, a fül-salátát, amiért szi8ntén érdemes volt eljönni.
Az „állomások” kínálatából – a teljesség igénye nélkül, szigorúan szubjektíve - kiemelendő kicsiny csapatunk egyöntetű véleménye alapján a forralt borok között kakukktojásként meglelt grog, és a Megyeri-Hanti csilis forralt bora (a másik boruk éppen elfogyott…) lett a nyerő.
Ételek között még nehezebb kiválasztani a legjobbat, nem is vállalkoztunk rá, egyformán kitűnő volt a Czeglédi Pincénél a Corso-Vino ételkülönlegességei, Csúzi pincénél Panni sajtkülönlegességei, Péteri Borbarát Kör velős pirítósa, Horváth pincénél a Nádas pihenőpark sonkahabos kanapéja, Kaldeneker György „krumpli dzsekiben olvadó kencékkel” című gasztro- költeménye, Megyeri-Hanti pincészetnél Gasztro-Réka gyümölcs-kenyér alkotása, a sok-sok egyéb finomság mellett.
Gratulálunk, jövőre újra találkozzunk a monori Strázsa-hegyen.

Képgaléria >>

« vissza