Szent Vince ünnepe és borverseny Bényén
Immáron 9. alkalommal rendeztük meg borversenyünket.
A borversenyt megelőzően, a Vince-napi hagyományoknak megfelelően a szőlőhegyen vesszőszedést tartottunk. A szedett vesszők alapján a hegybírák következtetést vontak le az elkövetkezendő termésre vonatkozóan, amit a Vince szobor előtt ismertettek a hegyközség tagjaival és az ünneplő közönséggel. Örömmel hallgattuk hegybíráink jelentését, amely rögzítésre került a Vince-napi évkönyvben.
Ezen eseményt követően kisiskolásaink színvonalas és szívet melengető műsorral ajándékoztak meg bennünket, majd ezt követően indult a borverseny.
A zsűri megelégedéssel ismertette a borverseny részvevőivel és a bíráló közönséggel, hogy boraink minősége évről-évre javul, így az értékelés során nem voltak könnyű helyzetben.
A verseny eredménye a következők szerint alakult:
Vörös bor kategóriában:
I. Leé Miklós kékfrankos
II. Teleki János kékfrankos
III. Kovács Endre kékfrankos
Fehér borok kategóriában:
I. Kiss Imre chardonnay
II. Berki István chardonnay
III. Geisz József rizlinszilváni
Közönségdíj:
Sztodola család kékprankos borával
Tisztelettel
Racskó Károly
alelnök