Szőlőink, pincéink
Szőlőtelepítés
A pincék története
A pincék és a présházak szorosan egymás mellett állnak, de csak néhány esetben építették össze az épületeket. Közöttük csak keskeny átjárókat hagytak a karbantartás céljára. A présházak előtt keskeny kocsiút húzódik. Ezen közelítették meg a gazdák lovas kocsikon a pincéiket és itt zajlott a szüret idején a szőlő préselés.
A monori szőlőtelepítések kezdeteiről nincs pontos adatunk. Egyesek források szerint a Maróthyak (Monor első ismert földbirtokosai) által idetelepített szlovák telepesek hozták Monorra a Szerémségből a Kadar és a Tótfekete első vesszőit. Ezt látszanak alátámasztani a szőlészeti- és borászati eszközök és tevékenységek (vinó, vincellér, vidró –vödör, horoló, sutyu – prés, sutyulás) Monoron is használt szlovák eredetű nevei. Mások szerint a szőlőtermesztés akkor jelent meg Monoron, amikor az egri káptalan tulajdonába
került a terület. A káptalannak korábban is voltak szőlőterületei Gönc és Vizsoly környékén. A káptalan Monoron is támogatta a szőlőművelést, mivel a szőlő adóalapot képezett, ami után a szőlőtermelőnek tizedet kellett fizetni Monoron helybéliek telepítették a szőlőt. A bor minősége ugyan elmaradt az észak-magyarországi borokétól, de helyi kocsmai kimérésre megfelelt.1541 után a török uralom alá került Monoron egyre nagyobb mértékben nőttek a szőlőterületek, amit a növekvő hordó- és mustadó is mutatott. Monor 1580-ban 60, 1590-ben már 160 akcse hordóadót fizetett.
A török kiőzése után a régebbi szőlőket rendbe szedték és újabb szőlőtelepítésekbe kezdtek. Az 1728. évi regnicoláris összeírásban található első szőlőtelepítők leszármazottai ma is itt élnek a településen. Monor 1770-ben elkészült urbáriumában a szőlősgazdákra, a szőlőtelepítőkre és leszármazottaikra valamint a szőlővel beültetett területek helyére és idejére vonatkozóan is találhatunk adatokat. Ebben az időszakban már – amint azt helységünk beneficiumából (beneficium = jótétemény, szolgálat) megtudhatjuk – szinte
minden lakosnak volt szőlője –Megtudhatjuk azt is, hogy volt már korcsmánk is, ahol októbertől márciusig bort és pálinkát „minden áradat nélkül … árultatnak”. 1770-re a Strázsa-, a Temető- és az alsó Malomhegyet (Kutyahegyet) is szőlővel ültették be, amint azt az 1783-ban készült első katonai felmérés térképén láthatjuk. A térkép azonban pincéket még nem tüntet fel. A pincék létét bizonyító első feljegyzést a református egyház halotti anyakönyvében olvashatjuk: „1768. szept. 9. Nagy József 53 éves véletlen halállal pincébe bemenvén újbor ereje megölte”. Az Egri Káptalan megbízásából készített, Sartory József földmérő által 1790-ben felmért gazdasági térkép a Temetőhegyen már jelezte az egri főkáptalan monori uradalmának pincéit is. A szőlőtáblák közötti régi pincék azokon a helyeken voltak ahol a lösz a
felszínen vagy a felszín közelében van. A kamra nélküli lyuk pincék a horhosokban, illetve a löszmélyutakban voltak. Az Acsádi úton még ma is látható négy löszfalba vájt
előtér nélküli lyukpince. A XVIII. század végén és a XIX. század elején egyre inkább szaporodott Monoron a szőlőterület. Monor község úrbéri peranyaga szerint a monori gazdák a pincehelyhez ingyen juthatnak, ahová . „…a Földes Uraság könnyebb dézsmálhatása végett…” kötelesek lesznek boraikat behordani. Kijelölték a káptalani dézsmaszedő helyeket. Minél jobban szaporodott tehát Monor dombjain a szőlőterület, annál jobban nőtt az egri káptalan dézsma bevétele. Az utolsó jelentős mérető szőlőtelepítés a Völgykúthegyen és Mádiban 1828-ban volt. Az úrbéri perek lezárásaként Monor földesura, az egri káptalan 1862-ben nyújtotta át Monor dézsmás szőleinek és szántóföldjeinek megváltására szóló ajánlatát. A monori szőlősgazdák számára ekkor jelölték ki az úrbéri periratokban megígért ingyen pincehelyeket. A pincesor kialakítása pedig csak a pincehelyek kialakítása utánra tehető.
A pincék története
Az 1861-ben, a II. katonai felmérés során készült térkép már a Mádiban és a Tetei dűlőben is szőlőterületeket ábrázol, a szőlőterületeken pedig pincéket is feltüntet az Acsády (akkor Szilháti) és a Locsodi utca között, valamint a Téglagyári dűlőiben és a Kutyahegyen. Ugyanebben az évben, 1861-ben készült Jávorka István Monor szőlőinek haszonbéri átadásra készült térképe. A térkép lyukpincéket és löszfalba vájt pincéket (Acsády út) és présházas pincéket ábrázol. A pincéket a dézsmaszedő helyeken és a közlekedő utak mellett, vagy azok közelében tünteti fel. A Völgykúti hegyen, az Ó- és Újmalom hegyen, a Forrás hegyen, a Strázsa hegyen, a Felső közép hegyen és a Temető hegyen összesen 243 számozott pincehelyet és 26 pincét jelölt. A pincesor kialakítása az 1878 utáni évekre valószínűsíthető. 1882-től gombamódra épültek a pincék és a pincekamrák. A század elején készült képes levelezőlapokon már a kész pincesorokat láthatjuk
A monori pincefalu legelső olyan pincéi, löszfalba vájt, előtér nélküli lyukpincék amelyekből néhány még a mai napig is áll az Acsády úton –, már több mint kétszáz évesek. A következő pincetípus elé még nem épült épület, csak a pincegádor téglafalba foglalt ajtaja áll ki a földből. Később a pincegádor elé alacsony, kunyhóhoz hasonló épületeket készítettek utcafrontra merőleges nyeregtetővel. Ezekben csak az épület tengelyében, az ajtó vonalában lehet felegyenesedni. A következő présháztípus már teljes alapterületén éppen csak meghaladja azt a magasságot, amin fel lehet egyenesedni. A tető mindig kontyolt. Az eredeti állapotban megmaradtakat nád, az átalakítottakat már cserép fedi. Általában csak ajtaja és szellőző
nyílásai vannak, de a felújítás során több ilyen típusú pincére ablakot is építettek. A később épült présházak már több elemükben hasonlítanak az alföldi parasztházakra. Az utcára merőleges nyeregtetővel épült házaknak többé-kevésbe tetszetős oromzatos homlokfala van. Eredetileg ezeket is náddal fedték, de a legtöbb ma már cserépfedést kapott. Általában ezeknek is csak ajtaja és szellőzői vannak, esetenként a bejárati ajtó egyik oldalára építettek be kisméretű ablakot. Az előző pincetípus továbbfejlesztésével jött létre a következő (4. típus). A tető meghosszabbításával fedett előtér jött létre, amit oszlopokkal támasztottak alá, vagy könyökfákkal erősítettek meg. Néhány ilyen típusú pince előterének semmilyen alátámasztása sincs. Nem tudni, hogy eleve így építették, vagy az alátámasztás az idők során tűnt el.
Ezek a pincék általában már nagyobb méretőek és a fedett előtérrel kibővülve jól kihasználhatók. Az épületek homlokfalán azonban továbbra is csak az ajtók és a szellőzők férnek el. Ritka a kismérető ablak. A homlokzatot általában deszkaoromzat és lábazat díszíti. A következő típusú présházak inkább a XIX-XX. századi kisvárosi polgári lakóházaira emlékeztetnek. Ezek az utcafronttal párhuzamosan fekszenek, az utcával párhuzamos nyeregtetővel fedték őket és a bejárat mellett szimmetrikus elrendezésben két kisebb méretű ablak is megjelenik. A legszebbeket a bejárat felett kicsi oromzat díszíti. Az utolsó típus az előző két típus előnyeit egyesíti. Ezek is az utcafronttal párhuzamosak, a nyeregtető a pince előtt négy fa vagy téglaoszlopra támaszkodik, így az épület előtt fedett tornáccal bővül. Ezek a pincék épültek a legkésőbb, ezek a legnagyobbak és a tornác miatt is jól kihasználhatók, ezért a mai igényeknek a leginkább megfelelnek.
Vitálisné Zilahy Lídia – Monor díszpolgára, helytörténetének és néprajzának legjelesebb kutatója – A juss című írásában így írta le a családi pincéjüket: „Aljzatától sárfalból
állt. nádfedeles, ablak nem volt rajta, a kamra aljzata mélyebben volt az ajtó küszöbétől. A fagerendák szabadon voltak. Két gerendán átfektetett rúdon lógtak a vödrök, vizeskanna és kötöző rafia. Használaton kívüli időben a gerendákra szőlőhordó kosarak, szűrőkas, puttonyok, permetezőkanna, gereblye, bogrács stb. volt felrakva. A gerendák végén hordómosó láncok, kötelek lógtak le a falon. A kamra egyik sarkában a nagykád volt, tetején a szőlődaráló, a kádban állt a kanta hordó, benne a csomoszló, a másik sarokban
sutyu, három kis kecskebak, a következő sarokban asztal lopótökkel, cserépkancsóval,
poharakkal, felette az egyik falon tányértartó, a másik falon fogas … A kamra és a pincekulcsok is ezen lógtak, ha hosszabban kint időztünk. Szüretkor a kamraajtó előtti lejtős részen a földön, vagy felfordított vödrökön ültünk, így ettünk. A pincegádorban a fal mellett tartottuk a télire homokba elrakott zöldséget, így sárgarépát, karalábét és zellert. Minden héten annyit hoztunk haza, amennyire szükség volt. A pincében ászok fákon álltak a hordók, tetejükön kármentő, tődöklő. A legkisebb 11,5 literes hordóban a gyerekek fojtott mustja állt.”
Összeállította Kiss Attila középiskolai tanár
Ha tehetjük, menjünk be egy pincébe és nézzünk körül, igazi látnivalóban lesz részünk. A monori pincetulajdonosok többsége egy-egy pohár itallal szívesen megkínálja az odavetődő fáradt vándort.
