Szőlőmetszés és tőketerhelés
Amikor a borászatról, mint piac- és fogyasztóközpontú árutermelésről
beszélünk, fontos kérdés, hogy – a törvényi előírásokat és az élelmiszerbiztonsági követelményeket szem előtt tartva – a pohárba kerülő bor minő-
sége: színe, illata, zamata tükrözze azt a minőségi kategóriát, melyben az a
piacra került. A borkészítés során feltétlenül ismernünk kell az alapanyagul
szolgáló szőlőtermés tulajdonságait. Tisztában kell lennünk annak összetételével, fizikai és egészségi állapotával, minőségével. Ezen ismeretek birtoká-
ban mérlegelhet a szakember, hogy milyen technológia alkalmazásával
készítsen a törvényi előírásoknak és a fogyasztói elvárásoknak egyaránt
megfelelő végterméket, bort.
A szőlőtermesztési technológia végső terméke a szőlőfürt, mely egyben a borászati technológia kiindulási anyaga is. A borászati célú szőlőtermesztés feladata tehát a lehető legelőnyösebb beltartalmi paraméterekkel és
fizikai, biológiai tulajdonságokkal bíró, borkészítésre alkalmas alapanyag
előállítása; ugyanakkor az alkalmazott borászati technológiával szemben
állított követelmény, hogy a szőlőbogyóban található kedvező komponensek
nagy részét átvigye a borba, viszont a nemkívánatos összetevőket ne, vagy
csak csekély mértékben oldja ki.
Munkám során a szőlőtermesztési technológia (különböző rügyterhelést eredményező metszésmódok, valamint a teljes fürtterhelés és a zsendü-
lés kezdetén elvégzett fürtválogatás) szőlő-, must- és borösszetételre gyakorolt hatását, illetve egyes anyagok bogyóhéjból való kivonatolhatóságát
tanulmányoztam a Magyarországon méltán népszerű és elterjedt kékszőlő-
fajta, a Kékfrankos esetében.
