Ünnepi rendi bulin emlékeztünk az eltelt 10 évre
Borrendünk alapító tagjainak avatására 10 éve, 2000 májusában a monori Református Nagytemplomban tartott istentisztelet keretében került sor. Elmúlt időszakban a Monor környéki Strázsa Borrend neve helyben és országosan is ismertté vált. Aktívan részt vállaltunk az MNBOSZ munkájában, rendezvényeinkkel és ünnepeinkkel beépültünk Monor kulturális és sport programjaiba, ezzel is elősegítve a Monori Pincefalu és a monori bor népszerűsítését.
Most azonban egy közös vacsorával és énekléssel ünnepeltünk összetartozásunkat, barátságunkat. A mellékelt képek alapján talán egy két gondolatot az éneklésről. A rendezvényünkről jó hangulatban hazafelé sétálván éreztük, jó volt együtt énekelni. Éreztük, hogy igaz a mondás "éneklés=öröm", különösen igaz ez ha mindeszt társaságban tesszük. Öröm fakad az éneklésből mely átárad egymás irányába. Itt kell megemlítenünk Petrik Sándort aki számos összejövetelen bizonyította, hogy a megkopott dal és énekismerünk támasza, szinte nincs olyan dal amelyet nem ismer, vagy néhány percen belül elő nem keres a sokak által legendásnak mondott kis daloskönyvéből. Köszönjük a szép estét.
Összejövetelünk képei >>