Vendégünk volt az Emődi Pincegazdák Egyesülete
Fekete József borrendi társunknak köszönhetjük az Emődi Pincegazdák Egyesületének látogatását. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy Fekete József utánfutóra épített kemencéjével megfordult az ország szinte minden főzőfesztiválján. Ezen módon ismerkedett meg az egyesület egyik tagjával Poráczki Andrással, amely ismeretség alapján láthattuk vendégül az egyesület néhány tagját. Az Emődi Pincegazdák Egyesülete tapasztalat cserére érkeztek hozzánk. Mintegy háromszáz pincéből álló pincefalu és tulajdonosai hasonló gondokkal küszködnek mint mi. Mint emődi lokálpatrióta pincegazdák célul tűzték ki, hogy megóvják pincefalujukat, fellendítik a borturizmust. Ebben kérik segítő támogatásunkat. Azt gondoljuk, hogy kölcsönösen lehetünk egymás segítségére, hiszen a közös beszélgetések, tervezések és tapasztalatcserék számunkra is hozhatnak újabb felismeréseket, hogy képesek legyünk továbblépni a megkezdett utunkon.
A látogatás képei >>