XXIII. Városi és térségi borverseny, Monor


A monori József Attila Gimnázium és Szakközépiskola Monor és Környéke Hegyközség, KerBor Kft, Monori Borút Egyesület, a Kövál Zrt, valamint a Monor környéki Strázsa Borrend szervezésében kerül megrendezésre a XXIII. Monori Meghívásos Borverseny. A verseny 2017. április 8-án 15.00-kor kezdődik. A helyszín megközelíthető a gimnázium Dózsa György úti, a postával közös bejáratán keresztül.

Parkolási lehetőségek: a Dózsa György úti parkolóban és az iskola belső területén.


Borverseny, Monor

Nevezési feltételek:

Nevezni kizárólag saját készítésű borral lehet, fajtánként 4 db 0,75 l-es palackos bor leadásával.

A nevezett borból legalább 100 literrel kell rendelkeznie a versenyzőnek.

A versenyt fehér, vörös és rozé kategóriában hirdetjük meg.



Kérjük, hogy a bormintákat kizárólag 0,75 l-es palackokban szíveskedjenek hozni, hogy a szakmai zsűri elé megfelelő kiszerelésben kerülhessenek a borok.


Más módon és a nevezési időn túl leadott bormintákat nem tudunk elfogadni!


A borminták leadási helye: József Attila Gimnázium és Szakközépiskola Monor Ady Endre u. 12-14

A leadás időpontja 2017 április 7 péntek 15.30 - 18 óra között

Nevezési díj: borfajtánként 1000 Ft.

A borversenyt vacsora követi, amelynek összege személyenként 1500 Ft.

A nevezési díjat és a vacsora összegét pénteket lehet befizetni, a borminták leadásakor.

Eredményes felkészülést és az új esztendőre jó borokat, teli hordókat kívánunk!

 

Szeretettel várjuk versenyünkön!

 

A József A. Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola  részéről: Kiss Attila, Megyeri István, Zátrok Károly

A Monor és Környéke Hegyközség és a KerBor Kft. részéről: Czeglédi György

A Monori Borút Egyesület részéről: Ifj. Szabó Gyula

A Kövál Zrt részéről: Takács Endre

A Monor Környéki Strázsa Borrend részéről: Ambrózi Pál +36309647131, E-mail >>

« vissza