Monori Koccintás 2013

Monori Koccintás, bortúra, borkóstoló
Hagyományosnak is nevezhető módon, 2013-ban harmadik alkalommal indul a Koccintás verseny, amelynek célja az ország, vagy a borvidék legkedveltebb borvidéki települése cím elnyerése. Minden borvidéki településnek jó esélye van a cím elnyerésére. Első alkalommal Kiskőrös lett az ország legkedveltebb borvidéki települése, amelynek összlakossága 10 000 fő felett van, míg a tavalyi évben Kisharsány lett a győztes, ahol 550-en laknak.

Az idei évben a Koccintás eseménynek nem egy központi dátuma van. A rugalmasabb szervezés érdekében, a borvidéki települések életéhez jobban igazodva a Koccintás időpontját a borvidéki települések maguk határozhatják meg egy meghatározott időszakon belül. A verseny célja, hogy 2013. június 15. és 2013. szeptember 8. között a borvidéki település által választott tetszőleges időpontban a település borászai és az ott élő, vagy oda látogató borkedvelők minél nagyobb számban koccintsanak. A legkedveltebb borvidéki településekké azok a borvidéki települések válhatnak, ahol az adott település lélekszámát is figyelembe véve abszolút értékben és arányaiban a legtöbben koccintanak a választott időpontban. A megjelölt időszakon belül minden borvidéki település csak egy időpontot választhat. Részvételi díj nincs. Az országos nyertes a támogatók jóvoltából helyet kap az OTP Klub Gourmet Fesztivál jövő évi rendezvényén, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége újságjában. Eredményhirdetés ünnepélyes keretek között az OMÉK-on lesz.

Szabályzat letöltése >> , Előző évi koccintásunk >>
Bővebb információ: Kugel György +36309341000

Koccintsunk egy időben és egyszerre a magyar borért 2013 szeptember 7 – én 16 órakor, legyen ez a nap a Monori Pincefalu napja!



« vissza